Főoldal Home Hauptseite
Spici Racing Team Hungary

Több út áll előttünk…

2012. december 12.

Előfutóként egy nagyszerű hangulatú hétvégét zárt Veszprémben és a környező gyorsasági szakaszokon Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás. A 15. Mikulás Rallyn a versenyzés terén csak Spicire hárult gyakorlati feladat, hiszen a navigátor ülésben azok a támogatók, partnerek és barátok ültek, akik egész évben segítették, és reményeink szerint a jövőben is segítni fogják a páros pályafutását. Csak a kíváncsiság kedvéért nézték az időeredményeket, az óra pedig abszolút biztató számadatokat mutatott.

- Használt gumikkal, itiner nélkül, alkalmi navigátorokkal terelgette a Mitsubishit Spitzmüller Csaba. Így is abszolút versenyképesek voltunk, hiszen többször is a negyedik-ötödik időket autóztuk, ami a körülményeket tekintve kiválónak mondható – fogalmazott Szőke Tamás. - Nekem ezúttal a szervezésben voltak feladataim, de ezt is nagyon élveztem. A csapat idén utoljára együtt töltötte a hétvégét, mindenkinek megköszöntük, amit értünk tett és összességében kiválóan éreztük magunkat.

Természetesen arra is jó alkalmat kínált a hétvégi száguldás, hogy Spici gyarapítsa a versenykilométerek számát. 2011-ben ugyanis viszonylag keveset randevúztak a három gyémánttal. Műszaki hiba miatt többször idő előtt kénytelenek voltak befejezni a bajnoki futamot, most ezen a mérlegen is javítottak valamelyest.

- Előfutóként egy jó kis tesztverseny volt, ahol a beállításokat is kipróbálhattuk – jelentette ki Spiztmüller Csaba. – Tovább barátkoztunk az EVO X-essel, amely a többi modellhez hasonlóan az első évében több gyermekbetegséggel is bajlódott. Remélem, hogy ezeket a téli hónapokban sikerül levetkőznie, és jövőre már egy kiforrott technikaként állhat a rendelkezésünkre. Az autót most szétszedik, és felkészítik a 2012-es bajnokságra, mi is feltöltődünk, hogy újult erővel vághassunk neki a következő évnek. Hogy hol? Az még egyelőre számunkra sem tisztázott. Több lehetőség, több út áll előttünk. Majd a csapattal közösen eldöntjük, hogy melyiket válasszuk. Így az év zárásaként magam, Tamás és a csapat valamennyi tagja nevében szeretnénk megköszönni a támogatóknak, a segítőknek és a szurkolóknak, hogy mellettünk álltak. Remélem, hogy az elképzeléseink jövőre is találkozni fognak, és mindenkivel folytathatjuk az idén megkezdett jó együttműködést.

Letölthető sajtóanyag [pdf]

Colas Hungary Transolut Ferro-Press Signal Print Jnosik s Trsai Kft.
Mammut Bevsrl- s Szrakoztat Kzpont EUSOL Holding Kft. MML Sports Gordiusz Gpipari Kft. GD Liquid Energy Gutman
Balogh Euroszervz Kft. Balogh Krjavtsi Kzpont Kft. Wilker Pentaszer 2000 Kft. Zsomboly Kft. Laczkgumi.hu

Minden jog fenntartva - spici.hu - 2012