Még szorosabb a bajnokság

Ebben az esztendőben először maradt távol Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás a román rallybajnokság valamelyik futamától. Nagy szívfájdalmukra éppen a másfélszeres szorzójú, nagyszebeni IRC-viadalt voltak kénytelenek kihagyni.

Spici és Tom itthonról követte figyelemmel a háromnapos száguldás eseményeit, és elismeréssel nyilatkoztak a versenyzőkről és a rendezvényről is.

– Mindenkinek szeretnénk gratulálni, akik szombat délután beékeztek a célba – fogalmazott a Spici Racing Team Hungary kettőse. – Különösképp a román bajnoki értékelés győztesének, Francios Delecournak és navigátorának. Kiválóan szerepeltek Keletiék, valamint a nagy riválisunknak számító Valantin Porcisteanu, Dan Dobre egység is. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy Szabó Gergőék és Girtofanék idő előtt befejezték a nagyszebeni versenyt. Külön elismerésünk a futam szervezőinek, akik a nehéz körülmények ellenére, a látottak alapján színvonalasan bonyolították le az első román IRC-versenyt. A bajnokság ezzel a végeredménnyel még izgalmasabb lett. Ugyan most a harmadik helyre csúsztunk vissza, de továbbra is több páros reménykedhet a végső sikerben. Bár az esélyeink valamelyest csökkentek, de természetesen mi sem tettünk még le arról, hogy ott legyünk a dobogón. Szűk egy hónap múlva Aradon találkozunk, és a terveink szerint ezután Brassóban és Jászvásáron is rajthoz állunk. Spicivel kapcsolatban a kivizsgálások folyamatosan tartanak, bízunk benne, hogy augusztusban már teljes intenzitással a versenyzésre koncentrálhat.


Hozzászólás kikapcsolva.