Csak a román mezőnyt nézik

A kimaradt nagyszebeni IRC futamot követően hátrányba került Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás a román rallybajnokságban. A címvédő Valentin Porcisteanu valamint a francia kiválóság, Francios Delecour is megelőzte a magyar párost.

Három futam azonban még hátra van a sorozatból, így egyáltalán nem lefutott még a dobogós helyek kérdése. Az előre lépéshez azonban az előttünk álló hétvégén az aradi murvás versenyen kell Spiciéknek maradandót alkotni. Nem lesz egyszerű, hiszen a legfőbb riválisok S2000-es autóval érkeznek, ami komoly kihívás elé állíja a magyar egységet.

– Utoljára Bákóban mentünk murván, akkor pedig sokkal gyorsabb volt tőlünk Delecour és Szabó Gergő is – tekintett vissza Spici. – A kolozsvári győzelmünk alkalmával aszfalton versenyeztünk, Nagyszebenben pedig sajnos nem lehettünk ott a mezőnyben. Az igazán jó murvás beállítást még keressük, de nagyon reméljük, hogy néhány napon belül meg is találjuk. Ellenkező esetben nincs sok esélyünk megszorongatni az élmezőnyt. Pedig a bajnoki táblázat jelen pillanatban csalóka, mert a mínuszolás ebben nyilván még nem szerepel. A román szabályzat értelmében a nyolc futamból a hat legjobbat értékelik, ezért a különbség kisebb a jelenleginél. Aradon sok mindenre választ kapunk, nagyon szeretnénk, ha az elsőség szempontjából még lenne tétje a brassói és a jászvásári száguldásnak is.

Spici és Tom a második esztendejét „tapossa” az EVO X-es Mitsubishi Lancerrel. Tavaly a magyar bajnokságban négy sikertelen verseny után, éppen Aradon állhattak föl először a dobogóra. A 2011-es abszolút harmadik helyezés kötelezi a párost, ezért most is szeretnének bizonyítani.

– Nagyszerű érzés volt az első siker – emlékezett vissza Tom, Spici navigátora. – Azóta viszont szerencsére többször is elértük, sőt túlszárnyaltuk ezt a magasságot. Idén ugyanis valamennyi futamunkon dobogóra állhattunk, ahol el tudtunk indulni. Brassóban, Temesváron a második, Bákóban a harmadik, Kolozsváron pedig az elsők lettünk. Sajnálom, hogy Nagyszebenben nem lehettünk ott a többiek között, de remélem, hogy sikerül folytatnunk az idén elkezdett jó sorozatot. Nagyon fontos lenne magunk mögött tartani Porcie-t, és jót csatázni Szabó Gergővel valamint Delecour-al. Egyértelműen a román mezőnyt figyeljük, hiszen itt versenyzünk, nekünk ellenük kell bizonyítani. A magyar párosok eredményeit abszolút nem fogjuk figyelni, az sem baj, ha megelőznek, csak a legfőbb riválisainkat sikerüljön legyőzni. A pályákat tekintve egy rendkívüli hétvége vár ránk, a romániai természeti adottságokat ezúttal is sikerült kihasználni. Azok a magyar párosok, akik tavaly jártak itt már tudják, akik először jönnek, azok most tapasztalhatják meg az itteni versenyzés szépségeit.

 


Hozzászólás kikapcsolva.