Brassót is itthonról figyelik

Kényszerű okok miatt zsinórban a harmadik romániai versenyét kénytelen kihagyni Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás. A magyar rallypáros Nagyszebenben a pilóta kiütéses betegsége miatt nem lehetett jelen, Aradon pedig a pályabejáráson lett rosszul Spici, ahonnan rögtön a kórházba szállították.

Napokon keresztül nem lehetett biztosat tudni az állapotáról, de mostanra már javult a helyzet.

– Arad után Miskolcon is folyamatos vizsgálatokon esik át a versenyzőnk – mondta el Adamovits Márk, csapatvezető. Csabinál találtak egy ödémát, amit értágítóval és vérhígítóval is kezelnek. Most már sokkal jobban érzi magát, de fizikálisan az elmúlt hetekben nagyon legyengült. Természetesen első az egészsége, így egyértelmű volt, hogy nem kockáztatjuk a brassói futamot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a bajnoki címre ezzel végképp elszállnak az esélyeink, de most elsősorban Csabit és a jövőt nézzük. Egy verseny miatt nem fogjuk kockáztatni a későbbi pályafutását.

Szőke Tamás navigátor is egyet értett a brassói murvás viadal kihagyásával, de hozzátette: nagyon rossz érzés kívülállóként nézni az eseményeket, amikor ott lehetnének a dobogóért folytatott harcban.

– Nagyon bízom benne, hogy a szezonzáró versenyen ismét megmutathatjuk majd magunkat – tette hozzá Tom. – A következő versenyszezon miatt fontos lenne prioritást szereznünk, de ezt csak akkor kapjuk meg, ha az éves összetettben az első ötben vagyunk. Ehhez mindenképpen kellene a jászvásári részvételünk, és természetesen egy jó eredmény is. Bízom benne, hogy addig Spici is teljesen felépül, és a múlt hónapok nehézségeink majd mosolygunk egy jót.


Hozzászólás kikapcsolva.