Miskolci visszatekintő

Miskolc Rally SzervizGyorsan telik az idő – két hete, hogy Miskolcon a dobogó második fokán álltunk. Pár nap pihenés után a csapat máris folytatta munkáját. Első teendőként visszatekintettünk a felkészülés és a verseny (nekünk ez mindig szorosan összetartozik) csapat szintű feladataira, folyamataira, nehézségeire és eredményeire. Ennek tükrében idézzük fel együtt a Miskolci futamot.

Miskolc Rally TesztA tesztre érkezve kíváncsian vártuk az első kilométerek tapasztalatait. A technikai felkészítésről már sokszor ejtettünk szót, de az is fontos, hogy mentálisan és fizikálisan is sokat fejlődtem. Biztosan sokan észrevettétek, hogy jobb formában vagyok. Az előző, kedvezőtlenebb időszak negatívumait átlépve életmódot váltottam és már a táplálkozásomra is nagyon odafigyelek. Az új csapat légköre és az autóban Lacival a közös hullámhossz sok-sok pozitív változást hordozó tényezők.

Térjünk vissza egy kicsit a teszthez. Egy szokásos verseny előtti tesztet iktattunk be. A felkészítés során többször átbeszéltük, átrágtuk, újragondoltuk az autó beállításait. Nagy segítségünkre volt mindaz a sok-sok tapasztalat és versenykilométer, ami a csapatban és bennem is van. Ezeket a beállításokat még tovább próbáltuk és finomítottuk. A teszten azt még nem tudtuk hova leszünk majd jók, de azt már láttuk, hogy sikerült fejlődnünk. Az autó kezelhetőbbé vált és mosolyogva szálltam ki az autóból. Fontos momentum volt, újabb pozitív töltést adott a folytatáshoz.

Miskolc Rally PrológA péntek gyorsan eltelt: a prológ és gépátvétel mellett a pályabejárás is e napra esett. A prológ csúszása mellett jócskán éjszakába nyúlóan. Örültünk a prológ sok nézőjének és hangulatának. A jóízű salak-autózás holtversenyes harmadik helyre volt elég. Fejben kicsit a pályákon voltunk és kimondva, kimondatlanul az motoszkált mindenkiben, hogy élesben mit fog mutatni az óra, milyen időket látunk majd a beíróban a táblán a rajtszámok mellett.

Elérkezett a szombat délután, begurultunk a szervizbe. Átnéztük az autót, felkerültek az új gumik és kezdetét vette egy nagyon kiélezett küzdelem. Erősen akartunk kezdeni és éreztük, hogy jól sikerült elkapnunk a ritmust már az első gyorson, de nem számítottunk arra, hogy majd 3 másodperccel nyerjük az első gyorsot. Ezt a lendületet szerettük volna tovább vinni, de az általunk méltatlannak ítélt 18-as rajtszám számunkra igen kedvezőtlen hatása mutatkozott meg a mályinkai hosszú gyorson. Az előttünk haladóra közeledvén olyan porban kellett haladni, ami visszavett a tempónkból és a saját ritmusunkból is kizökkentünk emiatt.

Miskolc Rally SzervizJó érzés volt látni, hogy a késői óra és hűvös ellenére sokan látogatták a szervizparkot. Teljesen körbeálltak minket az érdeklődők. Kicsit visszarepített a régi sok WRC-s időkbe. 🙂 A szervizben próbáltunk magukat újra visszaállítani saját ritmusunkra.

A második körben elég jól sikerült Bükkszent, de Mályinkán megismétlődött a rémálom – újra lámpafényes tejporban autózás a gyors utolsó harmadában. Egy pontot elérve vissza kell venni a tempóból, ami a ritmusból való kiesés mellett azzal is jár, hogy onnantól folyamatosan rossz látási viszonyban kell autózni, alig látni a porban. A veszteségminimalizálás is nagy kockázatvállalással jár.

Az eddigieket összegezve elmondhatjuk, hogy Norbiék (Herczig Norbert és Bacigál Igor) nagyon stabilan és jól autóztak, mögöttük folyamatosan ment a keresztbe adok-kapok. Nagyon szoros időket futottunk, 3. helyen álltunk és a 2., 3. és 4. hely között még 3 másodperc sem volt ekkor!!

Még egy bükkszenti gyors várt ránk a nap lezárásaként. Szerettünk volna egy jó eredménnyel Norbiék mögé felzárkózni. A tankoló zóna után ellenőriztük a guminyomást és ekkor vettük észre, hogy az egyik gumi a peremnél nincs rendben – a peremről lecsúszott egy rövid szakaszon. Cserére nem volt idő, a lehető legrövidebb idő alatt próbáltunk bele minél nagyobb nyomást varázsolni Lacival, hogy csökkentsük a defekt lehetőségét. Előkaptuk a pumpát és nyomtuk bele a levegőt, amíg bírtuk. Azaz amíg a pumpa bírta. 🙂 Figyeltünk a gumira, de próbáltunk tempósan haladni.

Miskolc Rally kánói defektAz újabb keresztbeverések és Norbiék technikai gondjai teljesen újrakeverték a sorrendet. A mi pozíciónk nem változott, de a vezető helyhez nagyon közel kerültünk időben. Bő 4 másodpercre csökkent a hátrány és az első 4 páros 4 és fél másodpercen belül!!! Hihetetlen szoros. Ezzel az eredménnyel parkoltunk le és mentünk aludni.

A vasárnapot szerettük volna úgy alakítani, hogy maradjunk lőtávolban és a végén hajrázzunk egy jót. Az első körben tudtuk tartani a lépést, előrébb léptünk a második helyre. Közel, szinte elérhető távolságban volt még az első hely is. Az utolsó előtti gyorson erősebb tempót kezdtünk diktálni, de a végén egy jobb hátsó defekt elvette a kiautózott időt. Szerencsére nem vesztettünk sokat, a pozíciónk megmaradt és időben is közel voltunk. Miskolc Rally Balogh Janiék a harmadik helyen igen közel kerültek. Azt gondoltuk meg kell húzni az utolsót! A hátsó futómű bölcsője közbeszólt. Az autó irányítása nagyon nehézzé vált, elsődleges feladatunk az autó célba juttatása lett. A problémához mérten nem szedtünk össze nagy hátrány, sikerült behozni az autót a célba és a pozíciónkat is megtartottuk.

Szerettünk volna a dobogó tetején állni, elérhetőnek tartottuk, de most meg kell elégednünk a második hellyel. Újra dobogón állhatunk és örülünk ennek az eredménynek! Izglamas, szoros futam volt és sok fordulatot tartogatott. Azt mindenképpen bizonyítottuk, hogy itt van a helyünk a mezőny elejében és az Evo X-est sem szabad leírni. Természetesen nem szeretnénk elbízni magunkat ezen eredmények láttán, folyatnunk kell a kemény munkát, mert jó irányba és jó úton indultunk.

Miskolc Rally DíjátadóKöszönöm a csapatnak a kitartó és eredményes munkát, partnereinknek a belénk fektetett bizalmat és együttműködést. Nem utolsó sorban köszönöm hozzátartozóinknak, családjainknak a sok támogatást és megértést.

 

 

(fotók: Galadriel és spici.hu)

Miskolci Galéria ITT–>>

Galadriel képei rólunk ITT–>

Rajongóink fotói:

Versenyben: Jákób Fotó

Nem vesszük el! 🙂

Nem vesszük el!!!


Hozzászólás kikapcsolva.