A rallye egy óriási csapatmunka!

_HM63014Július második hétvégéjén ismét bebizonyosodott, hogy a Veszprém Rallye az Országos Rallye Bajnokság legnehezebb, embert és technikát a legjobban igénybe vevő futam. Persze tudta ezt a Full-Gas Motorsport Egyesület kettőse, Spiztmüller Csaba és Bazsó Attila, de rendkívüli meleg mellett a Veszprém környéki szakaszok is jó alaposan próbára tették a párost és az EVO X-es Mitsubishi Lancert.

Az első nap abszolút irányításunk alatt állt az egész verseny. Annak ellenére, hogy azt ígértem, nem fogunk taktikázni, mégis ezt tettük. Feláldoztuk az első napot, nem mentünk 100 %-on. Egy picit tartottunk attól, hogy megsérül az autó futóműve, vagy, hogy defektet kapunk, ezért kicsit taktikusabban kezdtünk. Az ötödik hely környékén akartam lenni az első nap végén. Attól nem előrébb, de figyeltük az időket és nem volt nagy a lemaradásunk. Tudtuk, hogy kivel tudunk majd másnap versenyezni és kivel nem. Sikerült azt a helyet (6.), azzal az időkülönbséggel (19 másodperc) megszerezni, amire számítottunk. Rendkívül boldog voltam, mert a második gyorson egy picit jobban nyomtam és abszolút azt az időt hoztam, amit gondoltam, úgy éreztem, hogy teljesen kontroll alatt tartom a versenyünket.

Q12_4506Minden nagyon szép volt és jó, de másnap reggel azonnal felborult minden, amit addig felépítettünk. Az első Kislődön, a gyorsasági felénél kaptunk egy jobb hátsó defektet, ez a lehető legrosszabbkor jött. Úgy döntöttünk, hogy nem állunk meg kicserélni a kereket, mert az hatalmas időveszteséggel járt volna, inkább lejöttünk defektes kerékkel az első szakaszról. Nyílván ennek azért vannak hátulütői. Mikor az abroncs szétszakad, folyamatosan tépi le az autó elemeit, sérülhetnek a fékcsövek, a fékek, a futómű. Viszonylag jól megúsztuk, mert az EVO X-ben a hajtásszivattyú jobb hátul van, hál’ Istennek sem azt nem rázta le, se annak a vezetékeit, csatlakozóit. De bármennyire is vigyáztam a Mitsubishire, a futómű megsérült, elment a geometriánk és a második gyorsaságin, Hegyesden ennek óriási jelentősége lett volna. Az egy nagyon gyors pálya, csúszós, ott a tempós kanyarokban sok függ attól, hogy milyen jó a futómű geometriád, és hogy van beállítva a balansza az autónak. Ezért Hegyesdet is végig kellett szenvednünk, nagyon sok időt vesztettünk rajta, a harmadikon szintén, ott sem tudtuk azt autózni, amit tudunk. Gyakorlatilag azzal az egy defekttel megpecsételtük a sorsunkat.

Q12_4218Természetesen az egyik probléma vonzza maga után a másikat. Megsérült a futómű, mert defekttel mentünk és a futómű hibából adódóan megsérülhetett a hátsó differenciálmű felfogatása is, ami a későbbiekben leszakadt. Ez az utolsó előtti gyorsaságin történ, igaz addigra a szervizben a fiuk megcsinálták az autót, a körülményekhez képest elég jól működött a Mitsubishi. A második körben elkaptuk a fonalat, jól jöttünk Kislődön és Hegyesden is. Megnéztük, meddig tudunk feljönni a 16. helyről. Hoztuk azt, amit kiterveltünk, túl sok rizikót nem vállaltunk, de ez a difileszakadás nagyon nem hiányzott. Az utolsó szakasz teljesen kérdésessé vált, hogy egyáltalán végig tudunk-e rajta jönni. Két spaniferrel felkötöttük a hátsó difit, hogy legalább ne szakadjon le, ne hagyjuk el és ne verjen szét mindent. Persze a legkeményebb szakasz, Hajmáskér volt hátra és így még a power stage, pontokért sem tudtunk megküzdeni, de hatalmas szerencsénk volt, mert az autó kibírta és be tudtuk hozni a célba! A mostani Veszprém Rallye egy túlélő, megbízhatósági verseny volt számunkra, igaz ez a rally alapja. Sikerült megszereznünk a hetedik helyet, amit teljesen vert helyzetből hoztunk vissza, úgyhogy a futam vége egész jól alakult számunkra azt kell, mondjam.

_HAM5578Számomra a hétvége legnagyobb pozitívuma a csapat és az, ahogy ez a sok gond összekovácsolt minket a versenyen.  Sokan nem tudják, de a mi együttesünk egy új csapat, ebben a formában idén, pár hónapja dolgozunk együtt. Rendkívül jól dolgozott mindenki Veszprémben, az idei évben ez volt az első olyan verseny, amikor azt mondhatom – függetlenül attól, hogy az eredmény nem azt igazolja -, hogy nagyon jók vagyunk együtt, nagyon jól tudunk csapatként együtt dolgozni. Ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, annak ez az alapköve. A rallye egy óriási csapatmunka és itt most minden a helyén volt!

Köszönjük a partnereinknek: Tom Market Kft., Still Partner LLC, MSB Zrt., BOBO Kft., Metsys Kft., ER-ONE Kft., Tachográf Control Kft., LGAqua Kft., Jánosik és Társa Kft., Balogh Autóházak Kft., Kompak Trans Hungary Kft., Laczkogumi.hu, Enesco Pro Kft., Pannónia Nyomda KFt., Hoge.hu, Balogh Autó – Euroszervíz Kft., Dokument Depo., FuvInfo Kft., Origo Pack Kft., GORDIUSZ Prima Gépipari Kft., Valkyr Capital, IPPON Energy., EGK., Vámosi Autójavító, Zsomboly Kft., PENTASZER 2000 Kft., INFOCAFE.hu, Espresso Perfetto, SUARIO Kft., LS Épületautómatika Kft., Logistic Europek Kft., DRAVIT Hungary, Balogh Kárjavítási Központ Kft., Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., GAMMA-7 Bt., EGO Production, Hoge Orvosi Műszer Kft.


Hozzászólás kikapcsolva.