Bernhardt János

Bernhardt János – Pifu

Pifu

1980-ban fertőződött meg benzingőzzel, amikor szervizesként dolgozott a Szabó testvéreknek. Ezután éveken keresztül segítette a Dr. Csermely-Varga párost.

’96-ban Rally2-ben, majd ’98-ban már az Rallye Bajnokság első osztályban szervezte és irányította egy csapat munkáját.

2000-2003 között az Érdi Rally Team csapatvezetőjenként ténykedett.

A Benik Rally Teamnél irányította a munkát 2004-2006 között. Ezalatt két N csoportos bajnoki címet szerzett.

2005 óta ugyanilyen “mindenesként” áll töretlenül Spitzmüller Csaba mellett.

2008-ban, Spitzmüller Csabával és Kazár Miklóssal abszolút magyar bajnoki címet szerzett.



Hozzászólás kikapcsolva.