Spici Racing Team Hungary

CSAPAT

Magyarországon a rallye legmagasabb szintje az Országos Rallye Bajnokság, közismertebb nevén a Rallye OB. A versenyzők pályafutásuk alatt hosszú utat tesznek meg azért, hogy idáig eljussanak, hiszen csak a legjobbaknak adatik meg, hogy elrajtolhassanak a legmagasabb osztályban.


Pilóta: Spitzmüller Csaba

Navigátor: Szőke Tamás ésTóth Imre

Csapatvezető: Bernhardt János

Technika/háttér: MML Sports LimitedElitance Racing Service Team

Sajtó: Marosréti Ervin

Együttműködő partnereink / Menedzsment


céljaink, sikereink és médiamegjelenéseink – Spici Racing Team Hungary


Ebben az évben kiemelt feladat számunkra támogatóink és szurkolóink bizalmának ismételt megerősítése, a bajnokságokban való minél eredményesebb szereplés. Csapatunk az elmúlt évek tapasztalatai alapján büszke arra, hogy kiválóan tudott együttműködni minden támogatójával.

Idei elsődleges konkrét célunk a magyar rallye bajnoki cím megszerzése, amely célkitűzés teljesítéséért a csapat és versenyzőink alkalmassága, felkészültsége révén komoly eséllyel állunk rajthoz.

A megvalósítás másik alapvető feltétele természetesen a versenyautóink műszaki állapotának, felkészítettségének és megbízhatóságának állandó biztosítása, amely a támogatóink által biztosított anyagi háttér függvénye.

Bízunk abban, hogy terveink felkeltik érdeklődését, és az Ön cégével egy csapatot alkotva tudjuk megvalósítani kitűzött céljainkat. Ezzel a lendületes, látványos, izgalmas, már-már veszélyes, közkedvelt technikai sporttal és a jelenkor modern gladiátorainak versenyszeretetével szeretnénk hozzájárulni az Ön társaságának sikereihez, népszerűsítéséhez. Az autósportban rejlő célratörő dinamizmus és a nagy nézettséget élvező médiafelületek jó kihasználása nagyban hozzájárulhat cége, vállalkozása marketing-politikájának sikeréhez, hogy Ön is „megelőzhesse” versenytársait!


Kérjük Önt, Önöket, álljanak csapatunk mellé, támogassák a Spici Motorsport Kft. versenyzési projektjét !

Amennyiben csapatunk felkeltette érdeklődését, úgy az alábbi elérhetőségek bármelyikén állunk szíves rendelkezésükre:

Adamovits Márk

+36 70 33 33 005


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Tisztelettel köszönjük minden kedves együttműködő partnerünknek, akik jelenlétükkel, kitartásukkal, támogatásukkal az elmúlt versenyévadokban nagymértékben segítették versenyzőink szereplését, csapatunk rajthoz állását, illetve bármilyen módon közreműködtek abban, hogy úgy nyilatkozhassunk magunkról, mint az elmúlt évadok többszörös bajnokai, és mint az elkövetkező versenyek győzelemre esélyes szereplői.

Mindannyiuknak köszönjük felbecsülhetetlen segítségüket, és őszintén reméljük, hogy a következő évadok rangos versenyein is újra találkozhatunk Önökkel NEMCSAK A rajtnál - DE a célban is!


Köszönettel:

Spici Racing Team Hungary

Chevignon Liquid Energy West Bridge Turbo-hws Transolut
Gordiusz Gpipari Kft. Balogh Euroszervz Kft. Balogh Krjavtsi Kzpont Kft. Laczkgumi.hu Wilker Pentaszer 2000 Kft. Zsomboly Kft.

Minden jog fenntartva - spici.hu - 2012